Miért csinálod?

Sokszor megkapom, hogy jó neked, van időd sportolni. Vagy azt mondják, milyen kitartó vagy, nem is tudom, hogy csinálod. Vannak, akik pedig nem is értik, mi értelme van ennek az egésznek. Engedjétek meg, hogy elmeséljem én mit, hogyan és miért …

Két évvel ezelőtt, egy hónapokig tartó hörghurut, fulladás, köhögés következtében, egyre többször törtek rám a pánikrohamok is. Féltem, hogy esetleg az asztmám újult ki. Éjjelente el sem tudtam aludni, vagy ha nagy nehezen sikerült is, verejtékben fürödve, egeket verdeső pulzussal, riadtam fel. Napközben a kialvatlanság miatt szédültem, rosszul láttam és a következő rohamtól rettegtem, ami rendszeresen meg is érkezett, immáron napközben is, a munkahelyemen, vagy bevásárlás, főzés közben, amikor velem voltak a gyerekek is. Hetekig halálfélelmem volt, éjszakánként az internetet böngészve kerestem a gyógymódot.

Azt, hogy orvos ezen nem segít, már évek óta tudtam. Azt is tudtam, hogy nem fordulhatok olyan emberhez segítségért, aki nem tudja, milyen egy combos pánikroham. Aki ezt soha nem élte még át, könnyen gondolhatja hisztinek, kitalációnak. Szerencsére ezt megelőzően én már nagyon régen – szitnte teljesen – tünetmentes voltam, vagy ha jött is egy-egy roham, könnyen, rutinosan, szinte percek alatt elbántam vele. De ez most más volt. Makacs, folyton visszatérő és ezen a fent említett légzőszervi betegség csak rontott.

Ekkor találtam rá Tamás Ritára és a „Ne pánikolj, sportolj!” oldalra. Rita nem a levegőbe beszélt. Tudta, átélte milyen ez a betegség. Egy hatalmas példakép, erős, gyönyörű nő. Csodálatosan, szívhez szólóan és rendkívül okosan ír. Először csak olvasgattam a posztjait. A betegséget megelőző évben ugyan néha lejártam a barátnőmmel kocogni, de tettem mindezt rendszertelenül, komolytalanul és minden örömtől mentesen. A célom akkor a gyermekeim születése után fent maradt súlyfelesleg lefaragása lett volna. Aztán jött a hörghurut és az a havi három-négy futás is elmaradt. Egy januári napon aztán zsebemben a hörgőtágító sprayvel, szívemben félelemmel, de újra elindultam. Pár száz méter után megálltam, nem kaptam levegőt, sírtam. Nem tudtam, hogy most az infarktus jön majd, vagy egész egyszerűen megfulladok. Hazasétáltam de másnap újra lementem. Ritának is írtam a félelmeimről, kételyeimről és ő válaszolt minden kérdésemre. Én pedig szót fogadtam, igyekeztem nem félni és futottam. Eleinte szívből gyűlöltem az egészet, de elhatároztam, ezúttal nem adom fel. Családi programot csináltam a futásokból. Akkor még csak a nagyobbik gyermekem volt képes rá, hogy hosszabb távon is biciklizzen mellettem, ezért eleinte csak őt vittem magammal. Egyre jobban ment és egyszer csak azt vettem észre, hogy örömet is okoz. Észrevétlenül múlt el minden addigi bajom. A tüdőm meggyógyult, testileg és lelkileg is terhelhetőbb lettem, a pánikrohamok nagy része pedig úgy, ahogy volt, eltűnt. Ami megmaradt belőle, az sem volt többé félelmetes. Kicsit több, mint egy évvel az első levelem után már arról tudtam beszámolni Ritának, hogy 5 perc körül futom az ezreseket. Futottam nyáron harminc fokban, hajnalban, sötétben, télen hóban, fagyban, mínuszban. Mentem előre mert tudtam, az egészségem a tét. Egy évvel ezelőtt aztán újabb fordulatot vett az életem…

Kép:  pixabay- Engin_Akyurt képe